Repülés ajándékba a meghittség jegyében

repülés ajándékba

Repülés ajándékba

Bizonyára Ön is került már olyan helyzetbe, hogy azon tépelődött, mivel készüljön a kedvesének, ha éppen közeledett a születésnapja vagy a közös évfordulójuk ünnepe. Egy repülés ajándékba adva alkalmat teremthet az exkluzív kikapcsolódásra, illetve kifejezetten jót teszünk a kapcsolatunknak azzal, ha az élményekre fókuszálunk, túllépve a szuvenírek és az értéktárgyak világán. A setarepulesbudapest.hu ezt az igényt igyekszik a legmagasabb minőségben kiszolgálni, a profi pilóták tapasztalatából adódóan pedig a repülés ajándékba szánva nem csupán egy program lesz a sok közül.

A ,,Siófoki romantika” csomag tökéletes választás arra az esetre, ha a párunkat szeretnénk levenni a lábáról. A Balaton látképe a fellegekből nézve leírhatatlan élmény, ráadásul a leszállást követően 2 teljesen szabad órát kapunk, így a repülés ajándékba szánt élménye mellé akár egy ebéddel vagy egy romantikus sétával is kedveskedhetünk. A Sétarepülés Budapest igény szerint az asztalfoglalásban is örömmel segédkezik.

A Visegrád Fellegvár egyedülálló panorámája

Legyen tavasz, nyár, ősz vagy tél, bizonyos térségek mindegyik évszakban felemelő látványt képesek nyújtani. Idetartozik Visegrád Fellegvár és a kanyargó Duna által ismert helyszíne, ahol évente temérdek turista megfordul, hogy megcsodálja a környék elképesztő adottságait. Mindezt a benyomást tovább lehet fokozni egy olyan kirándulás révén, ami nem a szárazföldön, hanem a fellegekben zajlik. A sétarepülés során megtekinthetjük a természet által kialakított áttöréses völgyet, a változatos hegyvidéket és a gyönyörűen gondozott erdőket.

Az ormok csúcsán pedig ott áll a Visegrád Fellegvár, ami méltán megérdemli mindenki figyelmét. Mindemellett szemügyre vehetjük a Vác fölött emelkedő bámulatos Naszályt és Szentendrét is, amit a Dunakanyar kapujának szokás becézni. Visegrád Fellegvár és egyéb különlegességekben gazdag látképe örökre bevési magát az emlékezetünkbe, ebből a perspektívából nézve. Kapcsolódjon ki Ön is úgy, akár a madarak egyedül vagy a párjával!